Kivezet Ő

"Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek. És onnan adom meg neki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Egyiptomból lett feljövetelének napján." /Hóseás 2:17./

A hit és a reménység két dolog abból a háromból, amelyekről azt mondja Isten, hogy örökké megmarad (I. Korinthus 13:3). Gondolkodtam, tudnék-e remény nélkül hinni hosszútávon, és arra jutottam, ha valódi, Isten beszédére, személyére épülő hitről van szó - és nem valamiféle általános "vakhitről", vagy szellemi praktikák gépies gyakorlásáról -, aligha sikerülne ilyesmit fenntartani. A remény fokozatait szoktuk időnként "hitmegelőző állapotként" kezelni, de az a reménység, amiről a Biblia ír, úgy gyanítom, nem valamiféle lépcsőfok a hithez, hanem azzal egyenrangú, természetét és erejét tekintve azonos jelentőségű. Végső soron ez a kettő nem nélkülözhetné egymást. A hit Isten ajándéka, Tőle kapjuk, Nélküle képtelenek lennénk rá, és a szellemben születik meg, vagy legalábbis oda kell, hogy megérkezzen, hiszen túlmutat a természetesen, a láthatón. A reménység hasonlót tesz, de maga az Ige írja róla azt, hogy a lelkünk, a pszichénk horgonya. "Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké." /Zsidó levél 6:19/ A lelkünké: érzelem, értelem, akarat. A lelkünket tehát valamiképpen az Isten szerinti reménység kapcsolja a szellemünk természetfeletti hitéhez. És ez a reménység nagyon sokszor épp a legnagyobb sötétségben születik meg. Ákor völgye sem sok jót jelentett, maga a név is ilyesmiket jelent: "bajt okozó, nyugtalanság, háborgás, bonyodalom". Hogy tehet Isten éppen egy ilyen helyet a reménység kapujává?

"Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által."/Római levél 5:2-5/

Ha a látható, tapasztalható körülmények a teljes reménytelenséget sugallják, nincs kapaszkodónk itt a földön. Ha bezárul a völgy, és koromsötét van, nincs sok lehetősége az embernek. Kitart, vagy feladja. Lesz, amikor csupán ennyi marad: kitartani, ahogy Jakab is mondja: boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután megpróbáltatott, övé lesz az élet koronája. Állhatatos, vagyis szívós, kitartó leszel. Megtanulod, hogy nem szállsz ki csak azért, mert nem látod még a fényt az alagút végén, és ha nem látod Őt, sőt, úgy tűnik, Ő sem téged, akkor is tudod, hogy még a halál árnyékának völgyében is jelen van. Megígérte, hogy megadja a kivezető utat, de végig kell sétálni azon a szakaszon is, ahol ennek még semmilyen jele sem látszik. Lehet közben nyelni a könnyeket, kiabálni, bármit, egy dolgot nem érdemes: feladni. Ha arra koncentrálok, hogy ki akarok már jutni, elborít a frusztráció, fájdalom, rettegés, reménytelenség, türelmetlenség - mikor épp melyik. Ha megnyugszom abban, hogy egészen biztosan meglesz a kijárat, még ha jelenleg még elképzelésem sincs annak módjáról, de tudatában vagyok közben annak, hogy Jézus valahogyan most is itt van ebben az egészben, és nem nélküle járom végig az alagutat, akkor meglátom azt is, hogy megtalálhatom őt itt és most, mert Ő maga az út. Ő maga lesz a kivezető út is, ezért ha Őt választom, keresem, Rá nézek, már jó helyen lépkedek. És egyszercsak megtapasztalom azt, hogy a teljes kilátástalanság közepén megszületett bennem valami, odafentről. Az Akor völgyekben születő reménység azért nem szégyenít meg soha, és azért képes a kárpitnál bejjebb hatolni, mert semmi köze nincs azokhoz a kapaszkodókhoz, amiket a körülmények kínálhatnának, vagy a látható világ kecsegtethetne, és nem is függ semmitől, ami körülvesz bennünket. És mivel nem épül ezekre, ha egyszer megszületik valakiben, és az illető onnantól fogva vigyáz rá, senki el nem veheti már tőle. Nem lehet zsarolni azt, akiben ez megfogant, mert kizárólag Isten a forrása ennek a reménynek. Nem szégyenít meg, mert már az sem tud elcsüggeszteni, megállítani, ha minden jel arra mutatna, vagy minden hang azt tolmácsolná: ez nem sikerült, csúfos kudarc ért. Tovább hatol a kárpitnál, egészen a Szentek Szentjéig.